Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy mennyire fontos a kisgyermekkorban kialakult érzelmi készségeink megerősítése kisiskolás korban, majd újraillesztése a digitális világban alakuló kapcsolatainkra. Ezt hívhatjuk egyfajta újrakalibrálásnak.
Ebben a bejegyzésben arra koncentrálunk, hogyan változik az érzelmi működésünk a közösségi média használata során, különös tekintettel a kamaszokra. (Az ember-AI kapcsolatokkal külön foglalkozunk.)
Két kulcsfontosságú készség a digitális korban
A “Digitális önismeret: változnak-e érzelmi működéseink a digitális világban?” bejegyzésben két konkrét példán keresztül mutattuk be, hogyan formálhatjuk kisgyermekeink érzelmi készségeit. Ezek a készségek a digitális világban is alapvetőek.
1) Kompetencia vs. főnökösködés
A cyberbullying, vagy online zaklatás például a bosszúból készített képek és videók megosztása rendkívül erősen terjed. A kutatások szerint a kamaszok 15-40%-a tapasztal online zaklatást, és a jelenség egyre fiatalabb korban kezdődik. Ez arra utal, hogy az önszabályozás zárt rendszerű működése felerősödhet az online világ hatására: nem a kompetenciából és a konstruktív megoldásokból, hanem mások lenyomásából és bántásából szerezhetünk örömet és önmegerősítést.
A digitális környezet ezt több módon is elősegíti: az anonimitás lehetősége csökkenti a felelősségérzetet, a fizikai távolság elrejti az áldozat érzelmi reakcióit, a gyors megosztás pedig pillanatok alatt széles közönség elé tárhatja a bántást. A “lájkok” és kommentek azonnali jutalmat adnak, megerősítve ezt a káros viselkedési mintát is.
Miközben offline környezetben egy konfliktus általában zárt körben marad, online akár vírusként terjedhet, véglegesen rögzülhet, és újra meg újra felszínre kerülhet. Ez nemcsak az áldozatot sebzi mélyebben, hanem az elkövetőt is távolabb viszi az empatikus, kompetencia-alapú problémamegoldástól.
2) A belső segítő autonómiája vs. csoportnyomás
Az online világban még erősebb lehet a társakhoz való igazodás kényszere. A közösségi média szabályozatlan normákkal fogadja használóit, erős a vágy a lájkokra, a másoktól jövő megerősítésre, nagy a félelem a kimaradástól (FOMO – Fear of Missing Out), és megsokszorozódik a megszégyenülés lehetősége.
A kamaszkor amúgy is az identitás formálódásának időszaka, amikor a kortársak véleménye különösen fontos. A közösségi média ezt felerősíti: míg korábban a társas összehasonlítás néhány iskolatársra korlátozódott, most globális szinten történik, folyamatosan. A “tökéletes” életek, teljesítmények, testek, szépség-filteres képek, végtelen folyama mellett rendkívül nehéz megőrizni a realitásérzéket és az önértékelést.
Az algoritmusok is hozzájárulnak ehhez: olyan tartalmakat mutatnak, amelyek reakciókra késztetnek, gyakran szélsőséges, polarizáló vagy irreális standardokat közvetítve. A fiatalok érzelmi sebezhetőségét kihasználva olyan kihívások és trendek terjednek, amelyek kérdés nélküli megfelelést várnak el.
Ilyen körülmények között rendkívül nehéz a belső iránytűt, a saját értékeket és sajátosságokat vállalni és megmutatni, amikor nincs senki, aki a csoport nyomásának moderálását és szabályozását segítené. A kamaszok gyakran nem rendelkeznek még azzal az érzelmi érettséggel és tapasztalattal, hogy megkérdőjelezzék, amit látnak, vagy ellenálljanak a konformitás nyomásának. Ez kritikátlanná és kiszolgáltatottá teheti őket – legyen szó káros szépség trendekről, veszélyes kihívásokról vagy manipulatív tartalmakról.
A belső “segítő hang” fejlesztése – amely képes megkérdőjelezni a külső elvárásokat és emlékeztetni saját értékeinkre – kulcsfontosságú, de a digitális térben ez sokkal nehezebb feladat, mint az offline világban.
A felnőttek szerepe: jelenlét és támogatás
A személyes kapcsolatokban – jó esetben – vannak elérhető felnőttek, akik támogatóak, amikor a gyermekek és kamaszok nehéz helyzetekbe, dilemmákba kerülnek vagy elakadnak. A digitális világ bevezetésénél sajnos ezt nem tekintette evidenciának senki. Sokan úgy gondolják: ha elég nagy egy gyermek, majd használja az eddig kialakított érzelmi készségeit.
Ma már látszik azonban, hogy az érzelmi készségeket hozzá kell illeszteni a digitális térhez, amihez újratanulásra van szükség. Ehhez pedig a következőket kell tudnunk:
• Ismerni a közösségi média, különféle alkalmazások és AI érzelmi (és biológiai) hatásait
• Meg kell tudni figyelni érzelmi életünk változásait ezek hatására
• Fel kell tudni tenni a kérdést: mire szeretnénk használni az adott alkalmazást, és vajon tényleg ez történik vagy valami más? Elértük-e célunkat?
Ez még felnőtteknek is nehéz. A szülőknek pedig aktívan segíteniük kell ebben gyermekeiket. De hogyan tehetik ezt?
Az offline világ bölcsessége működik online is
A fentebb hivatkozott bejegyzésben (Digitális önismeret: változnak-e érzelmi működéseink a digitális világban?) bemutatott kislány és kisfiú példáiban láthattuk: a felnőttek nagy tapintattal és a megértés vágyával közelítettek, mielőtt a megoldáson kezdtek volna közösen dolgozni. Próbálták az adott gyermek és társai szempontjait is feltérképezni:
• Mit nyer és veszít egy bizonyos megoldással?
• Ki lehet-e találni más, hosszabb távon mindenkinek előnyösebb megoldást?
Egy adott helyzetben nagyon sokat segít, ha minél pontosabban értjük gyermekünket és a szituációt – legyen az offline vagy online. Mindig ez az első lépés. Szükség van arra, hogy megértsük: gyermekünk mit szeretne megélni az adott digitális alkalmazással. Bele kell tudni helyezkedni, mint egy kisgyermek játékába, fantáziájába, megoldásaiba. Beszélgessünk kamasz gyermekünkkel minél többet a digitális világban megélt tapasztalatairól és kérdéseiről.
Érteni kell, hogyan hat rá valójában a digitális világ, és hogyan lehet segíteni, ha érzelmileg nem jó irányban mozdul el, vagy nem a célját éri el. Ha ilyenkor három kérdésre sikerül közösen válaszokat találni, már sokat nyer gyermekünk:
• Mire szeretné használni az adott alkalmazást, és vajon tényleg eléri a célját?
• Mit nyer és veszít egy bizonyos megoldással a digitális világban?
• Ki lehet-e találni más, hosszabb távon mindenkinek előnyösebb megoldást?
Érdemes más érzelmi készségek kapcsán is átgondolni, hogy jó irányban tart-e gyermekünk. Bízzunk abban, hogy több beszélgetésben és lépésben ki tudunk együtt dolgozni megoldásokat.
Amikor már komolyabb probléma, érdemes szakemberhez fordulni, vagy olyan programban részt venni, ahol szülőként is több eszközt kapunk. Magyarországon szerencsére egyre több ilyen kezdeményezést találhatunk.
