Ma egy kicsit mélyebb témáról szeretnék írni, ami talán elsőre furcsának tűnhet, de nagyon fontos lehet mindannyiunk számára. Vajon az internet, a közösségi média és az AI – azaz a mesterséges intelligencia – lehet az “új tudattalanunk”? Dr. Knafo pszichoanalitikus már évek óta ír ennek a megértésnek a fontosságáról.
Mi az a tudattalan?
Freud, a híres pszichoanalitikus, az emberi elme nagyobb részéről azt tartja, hogy tudattalanul működik (ezt tudatalattinak is nevezik), és a vízben lévő jéghegyhez hasonlítja: amit látunk, a tudatos rész, az csak a csúcsa, a nagy része rejtve van a víz alatt. Ma már sokan gondolják, hogy az algoritmusok és az AI is valami hasonló módon működik. Ezek a programok rengeteg adatot gyűjtenek rólunk és szednek össze az internetről, dolgoznak a háttérben, de sokszor még a fejlesztők sem értik pontosan, hogyan. Szokták fekete doboznak is nevezni. Az érvelő módot ennek ellensúlyozására fejlesztették, de számos probléma megválaszolatlan maradt.
Két oldal: Algoritmusok és emberek
Az algoritmusok: a mi digitális tükörképünk. Ahogy görgetsz a telefonodon, vagy nézed a videókat, az algoritmusok figyelik, mit csinálsz, mit nézel meg, mire kattintasz. Knafo az algoritmusokat az “új tudattalannak” nevezi, és azt állítja, hogy ezekkel az alkalmazásokkal az emberek megkezdték tudattalan külsővé tételét.
A fejlesztői oldal: Ezek a programok sokkal többet tudnak rólunk, mint gondolnánk. Minden nagy technológiai cég (pl Meta, Google, Amazon, de például a Pornhub is) olyan adatokat, biológiai ismereteket és számítási erőt halmoz fel, amely szokásainkat elemezve megmutatja nekünk, hogy mire vágyunk, hogyan érzünk, gyakran előbb, mint ahogy az bennünk tudatosulna. Egyfajta digitális tükörként működnek: megmutatják azokat a vágyakat, félelmeket, amik talán még bennünk is rejtve vannak, vagy még nem vagyunk rá készek.
De van egy csavar: a cégek gyakran nem azért csinálják ezt, hogy jobban megismerjük magunkat, hanem hogy minél többet vásároljunk, nézzünk, kattintsunk. Ezért újabb és újabb dolgokat dobálnak eléd, hogy lekössék a figyelmünket. Az AI chatbotok szintén gyakran olyat is felkínálnak, megcsinálnak, amit mi még nem is kértünk, mintha “kitalálnák”, mire vágyhatunk még, amivel ott tarthatják figyelmünket.
Az emberi oldal
Mi, emberek, hajlamosak vagyunk arra, hogy ezeket a gépeket emberszerűnek látni (antropomorfizálás). Vágyunk arra, hogy legyen valaki vagy valami, ami mindig megért minket, elfogad, és kitalálja, mire van szükségünk. Ezért néha átadjuk a döntéseinket, sőt egy részünket is – mintha a gép helyettünk gondolkodna.
És itt jön a nehézség: a gép emberszerűvé válik, mi pedig algoritmikussá. Időnként erős vágyat érezhetünk, hogy ne kelljen kidolgozni belső értékeinket, hanem kívülről kaphassuk. Ez pedig azt jelenti, hogy kicsit elveszíthetjük azt, ami igazán mi vagyunk.
Vigyázz, ne nyelj be mindent!
Az online világ olyan, mint egy hatalmas, végtelen erdő, tele ösvényekkel. De vajon tényleg te választod ezeket az ösvényeket? Vagy az algoritmusok vezetnek? Fontos, hogy ne csak kapkodjunk mindent, ami szembejön, hanem megálljunk, megkóstoljuk, hogy tényleg nekünk való-e.
Kamaszként – vagy akár felnőttként – ez olyan, mint egy szűrő, amikor eldöntöd, milyen értékeket, szokásokat, mintákat tartasz meg a családodból, és melyeket nem. Az interneten is így kellene válogatni, szűrni: mi az, ami tényleg hozzánk tartozik, és mi az, amit csak felkínálnak nekünk.
Az identitás és a közösségi média
Kamaszkorban sokan keresik önmagukat, próbálnak különböző stílusokat, véleményeket, identitásokat. Ez teljesen normális! De a közösségi média ismét felerősítheti a keresést: látjuk mások tökéletes oldalát, és könnyen elbizonytalanodhatunk. Az online csoportok lehetnek támogatóak, de egyes online közösségek csak egy-egy részünket erősítik fel, ami torzíthatja a képet arról, kik is vagyunk valójában. Fontos megfigyelni, egy adott online közösség hogyan hat ránk: vajon valódi tükröt tart, és vajon tényleg engedi az árnyalt kép kialakulását önmagunkról?
Fától az erőt
Másik probléma, hogy az internet kínálta végtelen lehetőségekben elveszhetünk, és nem érzékeljük, melyik ösvény mekkora hangsúlyú lenne az internet hatása nélkül személyiségünkben. Előfordulhat, hogy az algoritmus egy szűk lencsén keresztül mutat valamit belőlünk, de hogy ott tartsa figyelmünket, újból és újból megerősíti. Egy kis rész belőlünk szinte nagyító alá kerül, más dolgok elsikkadnak. Mindez torzításokhoz vezethet a személyiségben, és nem segít, hogy árnyaltan és egészében éljük meg magunkat. A fáktól nem látjuk magát az erdőt, vagyis önmagunkat.
Összefoglalva: mikor segít, mikor árt az internet?
Az algoritmusok és az AI sokat tudnak rólunk, néha többet, mint mi magunk. Ez lehet jó is, ha tudatosan használjuk őket:
Ha válogatunk a tartalmak között,
Ha kritikusak vagyunk magunkkal és a technológiával szemben,
Ha időnként madártávlatból is megnézzük, hogy tényleg mi vagyunk-e azok, amiket mutatnak rólunk.
De veszélyes is lehet:
Ha mindent emésztetlenül elfogadunk,
Ha csak egy szűk szeletet látunk magunkból, és azt hisszük, ez az egész,
Ha olyan közösségekhez tartozunk, amik csak torzítanak,
Ha elveszítjük a sokszínű, árnyalt önmagunkat.
Kérlek, gondolkodj el ezen!
Legközelebb, amikor görgetsz, vagy beszélgetsz egy AI chatbottal, tedd fel magadnak a kérdést: Ez tényleg én vagyok? Vagy csak az algoritmus mutatja meg nekem, és felnagyítja azt, amit éppen látni akarok?
Ne feledd, te vagy a legjobb szakértője önmagadnak – még akkor is, ha néha a gépek másképp mutatnak.
