A Bethesda Gyermekkórház oldalán nemrég egy fontos állásfoglalást tettek ki szakemberek, melynek utolsó pontja: “A családokat szükséges felvértezni a megfelelő tudással és készségekkel annak érdekében, hogy a digitális világgal való kapcsolatuk egészséges legyen. Szülők esetében ezt a tevékenységet már a várandósság ideje alatt meg kell kezdeni.”
Ez első hallásra talán túlzásnak tűnhet, de gondoljunk bele: olyan területen kell útmutatást adnunk gyermekeinknek, amiről magunk sem sokat tanultunk. A digitális világ olyan gyorsan fejlődik, hogy gyakorlatilag minden szülő úttörő ezen a téren. Nem árt már a gyermek érkezése előtt megfelelő ismeretekkel felszerelkezni.
Fontos kérdés: Mikor érett egy gyerek a digitális világra?
Számos kutatás egyértelműen mutatja, hogy a kisiskolás és kiskamasz korosztály érzelmileg még nem érett a közösségi média használatára. Itt segíthetünk azzal, ha ezt figyelembe vesszük, illetve ha fokozatosan vezetjük be és mindig először az együttes használatot helyezzük előtérbe. De a probléma mélyebb: az online világ használata gyengítheti a már kialakult érzelmi készségeket is. Tari Annamária pszichológus átélhetően és számos példán keresztül mutatja be könyveiben ezt a jelenséget, és régóta igyekszik felhívni a figyelmet erre a veszélyre.
Az online világ érzelmi hatásának megértéséhez számolni kell a megváltozott társas tér hatásaival, és saját/ vagy gyermekünk érzelmi működésének módosulásával. A társas tér jutalmazó és negatív hatásai is lehetnek sokkal erőteljesebbek. A jutalom hatás, az azonnaliság, a dopamin löket, a megerősítés folytonos lehetősége az egyik oldalon, míg az agresszió, bántás, megszégyenülés erőteljesebb formái, vagy emészthetetlen, akár veszélyeztető tartalmak a másik oldalon, a társas kapcsolatok új élményét kínálják a megszokott személyes kapcsolódásokhoz képest. Ma már számos ajánlás szól szülőknek, mely arra bíztatja és abban segíti őket, hogy ismerjék meg azokat az online platformokat, alkalmazásokat, melyet gyermekük használ (használhat), segítsék a gyerekeket, beszélgessenek az élményeiről, használják együtt, és szabályozzák annak használatát. Ahogy az offline világba is bevezették gyermekeiket, az online világ megismertetése is szülői feladattá vált. A szülők digitális szülőség témában ma már szerencsére sok támpontot találhatnak, így kamasz gyermekeiket már tudással felvértezve vezethetik be online térbe.
Az “érzelmi izmok” újrakalibrálása
Amiről kevesebb szó esik: hogyan befolyásolja az online világ érzelmi működésünket. Vajon kellő figyelmet fordítunk erre a jelenségre?
Fontos feltennünk a kérdést: ha hatéves korunkig kiformálódnak az alapvető érzelmi készségeink, vajon működnek-e ezek az online térben is. Vagy újra kell tanulnunk őket?
A kutatások szerint sokan érzelmileg “infantilisabb üzemmódba” kapcsolnak az online világban. Ezért érdemes átgondolni, mely készségeket lenne szükséges megerősíteni és az online világra kalibrálni és gyakorolni. A lista elsőre hosszúnak tűnhet, de inkább azt mutatja, milyen összetett érzelmei készségeket kell kialakítanunk életünk első éveiben, és ezeket újra kell alkalmaznunk az online világban. Segíthet ezek tudatosítása, és az, ha gyermekünknél meg tudjuk vizsgálni, hol tapasztalunk érzékeny pontot vagy visszaesést, amikor az online világba merül.
•Következmények megértése – Érzelmi ok-okozat tanulása
•Szeparáció, elválás kibírása
•Kevert érzések tolerálása
•Önszabályozás – Intenzív érzelmek bírása (tartalmazása)
•Önszabályozás – Az érzelmek megfelelő méretűvé formálása
•Frusztráció tűrés
•Agresszió szabályozás
•Szomorúság bírása – Fájdalmas érzések forrásának megkeresése
•Empátia
•Szeretet megtartása a harag közepette
•Jártasságok megszerzésére való törekvés
•Kitartás
•Reális erő és korlátok elfogadása
•Felelősségi körök megkülönböztetése
•Valós és fantázia elkülönítése
•Rugalmasság
•Együttműködés
•Belső segítő fejlesztése
•Belső segítő autonómiájának támogatása a társas nyomás ellen
A szülői feladat
A digitális szülőség nem könnyű feladat. Nem megoldás azonban az sem, ha démonizáljuk a technológiát, vagy ha tagadjuk a szülői szerep, minta fontosságát. Az online világgal való közös ismerkedés akár újabb színtér lehet arra, hogy gyermekünket (és önmagunkat) jobban megismerjük, milyen vágyak-félelmek mozgatják, hogyan változnak érzelmi reakciói. Fontos az is, hogy tudatosan segítsük gyermekeinket az érzelmi készségek online világban való alkalmazásában. Ezt hívom digitális önismeretnek. Ez egy új szülői kompetencia, amit sajnos még kevesen ismernek, pedig fontos lenne megtanulni. Nem kis feladat, ezért minden támogatás és útmutatás jól jöhet.