Skip to main content

Online tanácsadás szülőknek

Neveléssel, szülőséggel kapcsolatos kérdésekben online tanácsadás szolgáltatásunkra jelentkezhetnek 0–7 éves korú gyermekek szülei. Az online forma lehetővé teszi, hogy a kisgyermekek mellett nehezen kiszakítható időben legalább az utazást megspóroljuk, illetve az ország egész területéről és külföldről is igénybe vehető. A konzultációt Campos Jiménez Anna gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tartja.

A tanácsadás főként preventív, megelőző fókuszú, vagyis a mindennapi nevelés és a szülőség nehézségeivel kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A beszélgetés első felében átbeszéljük a kérdéseket és a fontos körülményeket, majd együtt gondolkodunk a probléma hátterén és a lehetséges megoldásokon. A tanácsadás időtartama másfél óra. Szükség esetén kiegészítő konzultáció lehetséges, illetve azt is végiggondoljuk, ha érdemes egyéb ellátást keresniük.

A másfél órás konzultáció díja 25 000 Ft

 

Campos J. Anna

Több mint huszonöt éve dolgozom folyamatosan pszichológusként. Gyermekekkel, szüleikkel, illetve felnőtt-terápiákkal is foglalkozom. Nagy öröm számomra, hogy tudásomat szakvezetőként kamatoztathatom a Kréné rendelőben is. Emelett régóta érdekel a gyermekek korai fejlődése, a szülő–gyermek kapcsolat alapjai. Több szakmai cikkben is feldolgoztam a témát, többek közt a Labirintus c. kötetben is megjelent írásom ebben a tárgyban. Korábban is foglalkoztam prevencióval: egyike voltam azoknak az úttörőknek, akik Magyarországon meghonosították a baba−mama tornát, és a párhuzamosan folytatott probléma megelőző konzultációkat kisgyermekes szülőkkel nagyon hasznosnak találtam. Konzultációs munkámban szívesen támaszkodom Kerry K. és Jack Novick “érzelmi izomzat” koncepciójára, amely részletesen végigköveti az érzelmi készségek gyermekkori fejlődését, illetve a szülővé váláshoz szükséges érzelmi készségeket is. Nagy öröm számomra a szülőkkel való közös gondolkodás, a problémák kreatív megoldása, ami egyúttal preventív hatású is lehet.

A kapcsolat űrlapon érdeklődhet, jelentkezhet.


Kapcsolat űrlap