Noha sok szülő tisztában van azzal, mennyire fontos megtanítani gyermekének, hogyan igazodhat el saját érzelmeiben, és hogyan kezelje őket, nem igazán tudja, miként is kezdjen hozzá. Rendre kiderül, hogy ösztönösen már sok eszközt mozgósítanak, de nincsenek igazán tudatában ezeknek, sokszor következetlennek érzik magukat, vagy gyermekük érzelmei hatására összezavarodnak. Néha túl szigorúnak, máskor túl következetlennek élik meg reakcióikat, megoldásaikat. Gyakran nem tudják azt sem, gyermeküknek milyen érzelmi készségekben kellene már jártasnak lennie.
Nem csoda, hogy ennyire össze vannak zavarodva. Egyrészt kapcsolatainkat, érzelmi viszonyulásainkat nagyrészt tudattalanul sajátítjuk el, és sok esetben hasznos is, hogy ezeket nem akarjuk direkt tudatosítani, inkább átélni szeretnénk őket. Ez a negatív érzések megélésénél azonban gyakran zavarodottsághoz vezethet. Senki sem „tanítja az iskolában”, mire kellene figyelnünk ilyenkor kapcsolatainkban. Másrészt mindez még erőteljesebb bizonytalansághoz vezethet, ha éppen saját gyermekünk helyez ránk érzelmi nyomást. Ilyenkor nemcsak azok a megoldások hívódhatnak elő tudatalatt, amelyek pozitív körhöz vezetnek, hanem sajnos hajlamosak vagyunk ismételni a negatív megoldási köreinket.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy érzelmeink milyen fontos szerepet töltenek be kapcsolatainkban, és hangulatainkban, vagy hogy mennyire érezzük jól magunkat. Arra kevesebben gondolnak, hogy az érzelmek területén is alakulnak készségeink. Azzal meg még kevésbé vagyunk tisztában, hogy mik is ezek a készségek, és hogyan játszanak szerepet lelki életünkben, kapcsolatainkban. Ezért a Novick szerzőpáros elmélete hiánypótló módon hasznos. Végigvezet minket a gyermekség és szülőség első hat évén, rávilágítva, hogy kapcsolatainknak és hozzáértésünknek (kompetenciánknak) milyen érzelmi készségek az alapkövei.
A pedagógia területén már régen alkalmazzák a részképességek fogalmát. Ahhoz, hogy elsajátítsuk a járás, olvasás, számolás stb. készségét, előtte számos részképességet sajátítunk el. Ez gyakran észrevétlenül zajlik, a mindennapi játékok és gyakorlások során, inkább akkor tudatosodnak, ha megakadás van. Novickék ilyen alapköveket írnak le az érzelmek területén, tekinthetjük ezeket „érzelmi részképességeknek” is. Ezek a mindennapi interakciók során alakulnak ki már a születéstől fogva. Például a kompetenciaérzés egyik „részképessége” babakorban alakulhat ki, amikor a baba jelez a felnőttnek, és a felnőtt megfelelően válaszol, ezért a baba átélheti, hogy igényeit jelezheti, és hogy ő pozitív hatással van a fontos felnőttekre. Átélheti, hogy hathat a kapcsolataiban, méghozzá úgy, hogy igényeit nem utasítják el, figyelembe veszik, vagyis saját veleszületett jelzési képességeit mozgósíthatja (és finomíthatja később) céljai elérésében. Így nem a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzése erősödik, hanem a kompetencia- vagy hatóerőérzés egyik összetevője.
Ugyanígy a kompromisszumképesség egyik „részképessége” finomhangolással alakul babakorban, amikor az előbb említett pozitív élmények egyfajta bizalmat alakítanak ki a babában, hogy igényeit figyelembe veszik, így képessé válik a késeltetésre, a feszültségek átmeneti kibírására, például arra, hogy kibírja a pelenkázást etetés előtt, vagy hogy séta előtt felöltöztessék.
A szerzők végigvezetnek bennünket ezeken az alapköveken, „érzelmi részképességeken”, és azt is megmutatják, hogyan épülnek egymásra. Így szülőként (vagy szakemberként) áttekintést kapunk arról, egyáltalán mi mindent formálunk gyermekünk megfelelő érzelmi élete érdekében, miért, és persze azt is, hogy miként tehetünk mindezért.
