Az asszertivitás (önérvényesítés) azt a képességet igyekszik megragadni, amikor valaki tudja képviselni a saját szempontjait, érdekeit, igényeit, egyúttal igyekszik figyelembe venni és tiszteletben tartani a másik szempontjait. Vagyis egyidejűleg mindkét oldal érdekeit szem előtt tartja. Ez ellentétes a győztes−vesztes logikával képviselt érdekérvényesítéssel, melynek lényege, hogy passzív önfeladással, illetve a másik lenyomásával az egyik fél szempontja sérül. Ennek egyik aspektusáról előző cikkünkben írtunk (Kompetencia − omnipotencia − problémamegoldás).
Könnyű összekeverni az önérvényesítést az agresszióval történő megoldásokkal. Ez azért is lehetséges, mert a kiinduló helyzet általában eltérő igények, szükségletek, érdekek érvényesítése, ami a felekben feszültséget kelthet. Nem mindegy, hogy mennyire tudjuk tolerálni, hogy a másik ember más szempontokat és érdekeket képviselhet az adott helyzetben. Nem mindegy, hogy ilyenkor erősebben kapcsol-e be az egyeztetés szándéka és az ebben való bizalom, vagy a fenyegetettségérzés és ennek következtében a másik legyőzésének kényszere.
Már kisgyerekkortól kezdve fontos, hogy az önérvényesítést megkülönböztessük az agressziótól. Ezzel kapcsolatban a szülőknek több nehézséggel kell szembenézniük. Először is szembe kell nézniük saját megoldásaikkal felnőtt kapcsolataikban (akár a hozott mintákkal), illetve az agresszióhoz való tudatos és tudattalan viszonyukkal. A gyerekek oldaláról közelítve az önérvényesítés és az agresszió összekeverése mindkét oldalról erős következményekkel járhat. Az is, ha nem bátorítjuk az önérvényesítést és az is, ha nem foglalkozunk megfelelően az agresszióval. Nincs könnyű dolguk a szülőknek, ez gyakran alapos utánagondolást igényel.
Liliéknél már hetek óta hangosak a reggelek, valamin mindig konfliktus tör ki. Ma reggel Lili olyan dühös, hogy az ajtóba is belerúg. Aztán elkésnek a baráti kirándulásról is. Amikor Lili elvegyül társaival, anyja, Kata panaszkodásban tör ki. A reggelek botrányosak, az indulások rémálommá váltak. A szülők bármit javasolnak, Lili állandó ellenkezésben van. Ezt férje, Tamás is megerősíti, nem tudják kezelni a helyzetet. Az sem segít, ha olyan helyre készülnek, amit a kislány is nagyon szeretne, például ez a kirándulás, amit nagyon várt. – Tudom, hogy szörnyen hangzik, de néha visszakívánom, amikor még karon ült, és olyan barátságos volt − mondja Kata. A barátok együttérzően bólogatnak, és többen is elmesélnek hasonló élményeket a gyerekükkel való végtelen csatározásokról. Az egyik szülő élesen megfogalmazza, hogy most kell a gyerekek agresszióját letörni, mert aztán késő lesz.
Séta közben a szülők feldúltsága alábbhagy, már nyugodtabbak. Kata barátnője, Réka óvatosan megkérdezi, mi lehet az, ami miatt Lilivel ennyire nehéz mostanában, történhetett-e valami. Kata először dühösen néz rá, de Réka megnyugtatja, nem arra gondol, hogy rossz szülők lennének, de meglehet, hogy Lili nem őket akarja szekírozni, hanem bántja valami. Réka és Tamás elgondolkodik. A reggelek általában egész jól indulnak. A konfliktus akkor tör ki, amikor Kata hívja a gyerekeket az előkészített reggelihez. Palkó már nagyobb, tudja, hogy reggel sietni kell munkába, óvodába. Lili azonban kívánságokkal áll elő: a piros bögrét szeretné, ami a mosogatógépben lapul, ő szeretné a müzlit kiszedni, a tejet ráönteni, de ez így nagyon lassú. Kata ideges, mert oda kell érni a munkába. Mindez folytatódik az öltözésnél: Lili ragaszkodik ahhoz, hogy ő válassza ki a ruháját, hogy felöltözzön, de ebben is lassú. Eddigre már férje, Tamás is ideges, szócsaták indulnak.
Mikor kezdődött mindez? − kérdezi Réka. Nem sokkal azután, hogy vissza kellett menni dolgoznia. Kata elgondolkodik, azóta ő is feszültebb, és nehezen várja ki, hogy Lili komótosan kiválassza, mit szeretne. Azelőtt ezt kifejezetten élvezte, élvezettel figyelte, hogyan bontakozik lánya személyisége, hogyan választ. Réka hozzáfűzi: akkor Lili nem veled akar kiszúrni, csak élvezi a képességeit, és ezt szeretné érvényesíteni. Tamás is csatlakozik: nem csoda, ha Lili ragaszkodik is ehhez, hiszen ő maga is új helyzetbe került: most kezdte az óvodát, szüksége lehet átélni az énerejét, saját választásait.
A szülők felderülnek, ötletelni kezdenek Rékával és másokkal, hogyan tudják Lili önérvényesítését megerősíteni és a reggeleket is gördülékenyebbé tenni.
Kata és Tamás a stresszes reggeleken hajlamosak voltak Lili önérvényesítését agresszióként, ellenkezésként érzékelni. Ez félrekezeléshez vezethet, frusztrációt szül, és valóban agresszióba is torkollhat. Amikor meglátták ebben lányuk önérvényesítő, önmegerősítő szándékát, és nem ellenük szóló támadásként érzékelték, elkezdték megfelelően értékelni, kezelni a helyzetet, és kreatív ötleteket gondoltak ki. Ezzel Lilinek is mintát tudtak mutatni, hogyan érvényesítsen saját szempontokat, miközben figyelembe veszi a felnőttekét is.
Palkó szeret kishúgával, Lilivel játszani. Kivéve, amikor építkezik, mert Lilit inkább ügyetlennek érzi, aki elrontja nagyszerű építményeit. Kata a vacsorát készíti, amikor óriás kiabálás és sírás hallatszik. A gyerekszobába lépve látja, hogy Lili zokog és összekarmolt karját dörzsöli: A kezem, a kezem! Palkó magából kikelve kiabál: Már megint elrontottad! Már megint! Mondtam, hogy ne nyúlj hozzá!
Ezen a ponton elképzelhetjük, mi hogyan reagálnánk nagy valószínűséggel. Elég változatos lehet, hogyan viszonyulunk egy ilyen helyzethez. Például: oldják meg a testvérek. Vagy: a gyerekeknek meg tanulniuk érvényesíteni az érdekeiket, legalább nem lesznek olyan elveszettek. Vagy: elegem van, hogy mindig valamin összekapnak és az idegeimen játszanak. És még sorolhatnánk.
Amikor Kata szembesül ezzel a helyzettel, legszívesebben rákiabálna Palkóra, és átzavarná a másik szobába, hogy gondolkodjon. Vesz három levegőt, és odaguggol a gyerek mellé: Palkó, akármilyen dühös vagy, nem ütöd és karmolod meg a húgod! − mondja határozottan. Lili odabújik Katához, Palkó dühös, összefűzött karral ül. – De azt látom, hogy valamiért dühös lettél. Fontos lenne, hogy elmondd. Akkor ki tudjuk találni, hogyan segíthetünk.
Kata első pillanatban Lilit sajnálja, Palkó agresszív viselkedésére maga is erővel válaszolna. Ugyanakkor amint megnyugszik picit, átlátja, hogy Palkónak oka lehetett a haragra. Kata tehát úgy dönt, hogy nem agresszióval reagál, és nem is úgy, hogy nem vesz tudomást a történtekről. Az agresszív viselkedést egyértelműen, határozottan megnevezi, és nem támogatja, hanem leállítja. Ugyanakkor Palkó érzéseit is megfogalmazza, dühét elfogadja, és ezt a gyereknek is közvetíti. Ezután segít neki, hogy dühe okát megfogalmazza, illetve hogy megoldást találjanak rá. Ezzel egyfajta mintát is mutat, mit kezdhet a haragjával.
Ebben a példában Kata felismeri kisfia dühét és agresszióját is. Az agresszió tekintetében önszabályozást vár el. A dühöt egy érzésként kezeli, ami elfogadható, és jelezhet egy problémát. Megmutatja, hogy az okot meg lehet keresni és kezelni. Ebben az esetben elég egyértelműen felismerhető az agresszív viselkedés, de máskor kevésbé látványos formában jelenik meg a másik elnyomása, s ilyenkor a szülőnek nehezebb dolga van. Ugyanakkor mindig fontos megmutatni, hogy maga a dühös érzés jelezhet valamit, amit lehet nem agresszív formában is kezelni.
A példákból kitűnik, hogy a feszült, konfliktusos helyzetekben nem mindegy, hogyan értelmezzük és kezeljük gyermekünk érzéseit és viselkedését. Az önérvényesítésben megláthatjuk a gyerek fejlődését, és mintát mutathatunk szempontjaink egyeztetésére. Az agressziót fontos felismerni és egyértelműen kezelni, miközben a dühöt mint egy elfogadható érzést használhatjuk jelzésként arra, hogy megkeressük a kellemetlen érzés okát és változtassunk rajta. Ez kamaszként, felnőttként is mintát adhat nekünk.
