Skip to main content

Mentőövek

A kisgyermekek “hisztije” nehéz érzéseket vált ki a szülőkből, akik mielőbb szabadulnának a helyzetből. Milyen mentőöveink vannak ebben a helyzetben? Mit kezdhetünk az 1-2 éves kisgyermek indulataival? Cikksorozatunk második része.

A cikksorozat első részében már szóba került, hogy bármennyire is kellemetlenül érinti a szülőket a “hiszti”, a gyermek célja nem a szülők kiborítása. Ez általában akkor fordul elő, ha gyermekünk frusztrálódik valamely számára éppen fontos dologban, illetve ha nem tudja kezelni egymásnak ellentmondó érzéseit. Mivel a szülőket is elárasztja ilyenkor a feszültség, jó, ha vannak támpontok a fejünkben, mint a sodró vízben a mentőövek. Ez segít abban, hogy ne lássuk magunkat a világ legrosszabb szülőjének, és gyermekünket sem a világ legkezelhetetlenebb gyermekének, és a tehetetlenség élményéből kikapaszkodva ismét kompetens szülőnek érezhessük magunkat.

A “mentőövek” minden korosztálynál fontos támpontok, de az életkori sajátosságok miatt érdemes külön is megnézni az 1-2 éves és a kicsit nagyobb korosztályt. A cikksorozat ezen részében az 1-2 évesekre fókuszálunk.

Az első négy mentőöv a kiborulások kezeléséhez:

🛟
1. Életkori sajátosságok: mire képes és mire nem képes a gyermek életkorából fakadóan? Ez a készségek és érzelmek területe.

🛟
2. Felelősség: Mi a szülő felelőssége és mit bízhatunk a gyerekre?

🛟
3. A helyzet kulcsa: mi boríthatta ki a gyermekünket?

🛟
4. Rövidtávú és hosszútávú célok: a nyugtalanság csillapítása és a helyzet kiváltó okának kezelése rövidtávon; az önszabályozás és önérvényesítés egyensúlya hosszútávon.

A babakor

Ebben a témában nagyon szemléletes a babakor, ahol a legtöbb szülő még nem nevezi hisztisnek a gyakran vagy ritkábban síró kisbabát.

A baba még ekkor tanul mindent, rengeteg dolgot nem képes a szülei nélkül megoldani, fejben tartani. Ha valami miatt nagyon sír, szülei igyekeznek kitalálni a baj okát, megoldani a helyzetet. Ekkor még nem lehet elvárni, hogy a babának saját eszközei legyenek minderre.

A baba is segít a szüleinek rájönni, hogy mire van szüksége – jelzi, ha valami rossz neki, ha túlterhelődött, és azt is, ha valami jóleső számára. A szülő az első perctől együtt dolgozik a babájával, hogy kitalálják, mi zavarja őt, illetve együtt formálják a megnyugtató módszereket. A nagyobb babák már maguk is képesek bizonyos fokú nyugtalanság kezelésére, várakozásra, erőfeszítésre.

A tipegő felfedezi a világot

Csodálatos érzés egy baba majd egy tipegő felfedezéseit, fejlődését figyelni, az ő szemével szemlélni a világot. Ahogy élvezettel próbálgatja kibontakozó képességeit és megismerkedik a dolgokkal. Eközben viszont felfedezi korlátait is, és az ezzel járó frusztráció negatív érzéseket válthat ki benne.

Ahogy kisbabakorban természetesebbnek érezzük, hogy a sírás okait mi szülők keressük meg és igyekezzünk megszüntetni, úgy később egyre nehezebb türelmet gyakorolnunk az okok keresésében és kezelésében, hiszen a kisgyermeket is egyre bonyolultabb motivációk mozgatják. Összeütközhet bennünk a késztetés, hogy gyermekünknek segítsünk, vagy a rendkívül nyomasztó érzésektől szabaduljunk mielőbb.

🛟
1. Az 1-2 éves gyermek életkori sajátosságai

Az 1-2 éves gyermek képességei rohamosan fejlődnek és egyre több dolgot próbálgat önállóan is. Ekkor nagyon fontos, hogy saját készségeit megtapasztalja, kompetenciákat alakítson ki, kezdeményezzen, döntést hozzon, válasszon. Az önérvényesítés megalapozásának fontos időszakában van.

Ugyanakkor rengeteg ismerete még hiányzik, érdemes picit a bőrébe bújni. Nem ismeri a veszélyeket, például hogy nem szabad a mosogatószert megenni, a vegyszeres felmosóvízbe belenyúlni. Még nem érti, miért tiltjuk meg ezeket neki. Számára még az idő fogalma is alakulóban van – ha abba kell hagyni a csúszdázást, nem tudja, hogy másnap is lehet jönni, vagy hogy a csoki megvárja ebéd után. A nyelvet is épp tanulja, nem mindent tud megnevezni vagy elmondani.

Az 1-2 éves gyermek nem képes még az intenzív érzések kezelésére sem, ennek egyik fő oka az idegrendszer relatív éretlensége. Vagyis nem szándékosan telítődik túl érzelmekkel. Nem tudja a vegyes, ellentmondásos érzéseit egyidejűleg fejben tartani. Ha épp elmélyülten felfedez a játszótéren, és azt kérjük, hogy ezt szakítsa meg, mert ideje hazamenni, negatív érzések boríthatják el és eltűnnek a jó érzések, amiket néhány pillanattal korábban megélt.

🛟
2. Felelősségek

A szülő felelőssége a biztonságos környezet megteremtése. Például gyermekünk ne tudjon hozzáférni a tisztítószerekhez, vagy megfelelően mérlegeljük, hogy használhatja-e egyedül a nagyobb csúszdát. A pici gyermek még kevéssé érti, hogy a szabályok miért szükségesek, és nem tudja uralni érzéseit sem. A szülők tudják mindezt neki megtanítani. A kisgyermek “felelőssége”, hogy egyre inkább törekedjen ebben együttműködni, ezen a téren is tudunk neki segítséget nyújtani.

🛟
3. A helyzet kulcsa: Mi boríthatta ki gyermekünket?

Fontos alapelv, hogy gyermekünk viselkedésének mindig van kiváltó oka és célja, nem a semmiből pattan ki.  Rengeteg dolog kiboríthatja gyermekünket: valami nem sikerül vagy abba kell hagyni, pedig nagy örömmel vágott bele; meg akart kóstolni valami új dolgot és ijedten rákiáltottak; esetleg nem érti, hogy valamit miért lehet vagy nem lehet csinálni. A végtelenségig sorolhatnánk ezeket a helyzeteket. Számos nekünk aprónak tűnő dolog gyermekünk számára csalódást, veszteséget, tehetetlenséget jelent adott pillanatban.

Nem ritka, hogy nem értjük meg rögtön (vagy egyáltalán nem értjük), mi boríthatta ki ennyire őt. Ha úgy érezzük, hogy apróságok miatt “hisztizik”, érdemes átgondolni, hogy időnként a felnőttek is mások számára semmiségnek tűnő dolgokon bántódnak meg.

Van, amikor egy helyzet egyértelmű, például anya kivette a kezéből a csokit ebéd előtt. De miért sír, amikor eljövünk a játszótérről, hiszen minden nap megyünk? Miért borul ki a játék befejezésénél, amikor eddig olyan jókedvűek voltunk?

Bármilyen irritáló is lehet a gyermek a sírása, indulata, érdemes legalább utólag megfogalmaznunk magunknak, hogy pontosan mi is boríthatta ki. Ha többször ismétlődik egy helyzet, próbáljuk megfigyelni, mik a kiváltó pontok. Gyakran segít, ha másokkal is megbeszéljük ezt. Vannak általános támpontok, de működő stratégiát csak ennek segítségével lehet jól kidolgozni.

🛟
4. Rövidtávú és hosszútávú célok

Rövidtávú célunk a nyugtalanság csillapítása lehet,  de nem mindegy a hogyan. Ha csak az intenzív érzések eltüntetése és a helyzetből való szabadulás a cél, kérdéses, hogy milyen viselkedési mintákat erősítünk meg gyermekünkben. Ezért fontos az egyéb célok szem előtt tartása a nagy érzelmi nyomás közepette. Önmagában az sem segít mindig, ha a helyzet kiváltó okát is keressük és próbáljuk kezelni.

Ha látjuk, hogy a gyermek minden ebéd előtt édességért sír, kezelhetjük úgy is, hogy gyorsan odaadjuk, csak hagyja már abba. Ezzel megszüntettük a kiváltó okot és meg is nyugodott a gyermek. De kérdés, hogy elégedettek vagyunk-e azzal, hogy ezentúl édességet ebédel, és erővel akarja majd máskor is érvényesíteni az akaratát.

Hosszútávú céljainkat szem előtt tartva szeretnénk, hogy gyermekünk idővel  képes legyen kezelni az érzéseit és tartson be bizonyos szabályokat. Ezzel egyidejűleg szeretnénk önbizalmát és önérvényesítését is támogatni.

Ez már átvezet a stratégiák kialakításához. A hosszútávú céljaidat te magad tudod meghatározni, és sokat segít, ha ezt őszintén teszed. Milyen szabályokat, alapelveket szeretnél érvényesíteni, a gyermek mely tulajdonságait szeretnéd fejleszteni? Még jobb, ha a pároddal vagy valaki mással át tudod ezt beszélni.

Kicsi gyermeknél jó, ha nincs túl sok elvárás, ami van az pedig átlátható és következetes legyen – ez a szülőknek is könnyebben tartható. Az elvárásokat pedig fokozatosan lehet az életkorral növelni.

A cikksorozat következő részében az 1-2 éves korosztálynál maradva, főként a lehetséges stratégiákról írunk bővebben.