Hasznos vagy ártalmas a klímaszorongás? Ez napjainkban ismét aktuális témává vált, hiszen egyre többen kezdjük saját bőrükön érezni a klímaváltozás jelenségeit. Amit korábban térben és időben tőlünk távolra képzeltünk, mostanra egyre inkább mindennapjaink részévé vált.
A klímaszorongás jelenségét fontos komplexen vizsgálni. Valójában többféle érzést foglalhat magában, amelyeket érdemes közelebbről megnézni. A szorongás tartalmi része sem mellékes, hiszen érzéseinkben valós veszélyekre adott reakciók keveredhetnek a saját egyéb félelmeinkkel. És nem lehet pusztán személyes szinten, egyéni szempontból vizsgálni ezt a reakciót, hiszen ökológiai és társadalmi meghatározottságú folyamatokból indul. Ebbe az írásba csupán néhány aspektus kibontása fér bele.
Általában a klímaszorongás két ellentétes jellemzőjére és hatására hívják fel a figyelmet. Ha hasznos aggodalomként tekintünk rá, növelheti a klímatudatosságot és a megküzdés keresését. Ha elárasztó szorongásként éljük meg, a tehetetlenségérzést növeli, amely bénító lehet, így a klímatudatosság és a megküzdés keresése ellen hat. Ezért nem mindegy, hogyan kezeljük a jelenséget társadalmi és egyéni szinten.
Az érzéseknek lélektani szempontból általában valamiféle funkciójuk van, tehát nem mondhatni, hogy önmagukban károsak vagy haszontalanok. A szorongás is lehet egyfajta jelzés, ha megtanulunk megfelelően figyelni rá. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk megfigyelni, megérteni a szorongás okát, és azt kezelni, ha lehetséges. Ha azonban csak hagyjuk, hogy elárasszon minket az érzést, az a tehetetlenséget erősíti. Az elárasztó érzések vagy bénítóan hatnak, vagy olyan megküzdéseket mozgósíthatnak, melyek tudatalatti célja inkább a tehetetlenségérzésből való cselekvés, a feszültségtől való szabadulás. Ilyenkor reagálhatunk tagadással, vagy erőből akarjuk megoldani a helyzetet a másik szempontjainak figyelmen kívül hagyásával, illetve a vesztes pozíció átélését ismételjük, ebből szerezve érzelmi nyereséget. Innen megközelítve a klímaszorongás lehet hasznos, megküzdést mozgósító és ártalmas, kilátástalanságot erősítő érzés is.
Lélektani szempontból az érzéseinket vizsgálva azt is gyakran tapasztaljuk, hogy a könnyen beazonosítható érzéseink mögött gyakran többféle érzés is rejtőzik. Nem ritka, hogy a sokat szorongó ember érzései mögött indulatokat is találunk, míg a dühöt gyakran megélő ember szorongásokat háríthat el. Ilyen értelemben a klímaszorongás is egy sommás leírás, amely a leginkább domináns érzést ragadja meg. Maga a szorongás sem mindig egyforma intenzitású, de számos egyéb érzést is felfedezhetünk mögötte: indulatot (klímadüh), dacot, tehetetlenséget, változástól vagy veszteségtől való félelmet, lehangoltságot, depresszív érzéseket, kilátástalanságot, vagy ezek hárításaként a jelenség tagadását. Vagyis egyéni szinten nem mindegy, mely érzéseket mozgósítja bennünk a klímaváltozás, mert érzéseinket mindenekelőtt akkor tudjuk adekvátan kezelni, ha tisztában vagyunk mibenlétükkel.
Természetesen ezt befolyásolja valós földrajzi, társadalmi helyzetünk. Ha olyan helyen élünk, amely már most erősen fenyegetett, és kevés lehetőségünk van a változtatásra, a veszteségtől való szorongás erősödése vagy a tehetetlenségérzés is természetes lehet. Ha a valós fenyegetettséget még csak közvetve tapasztaljuk, jobban mozgósítódhat bennünk a tenni akarás. Ilyenkor túlzó lehet, ha úgy érezzük, semmit nem tehetünk, vagy ha eluralkodik rajtunk az állandó szorongás, depresszió.
A klímaszorongással való megküzdést nehezíti a felelősségi körök zavarossága. Például családi kirándulás szervezésekor a felnőttek felelőssége megtervezni az úti célt, felkészülni és elindítani a családot; a gyerekeké pedig az, hogy bepakolják, amivel majd játszani szeretnének; a kisvasút üzemeltetőjének a felelőssége, hogy működjön a vasút a nyitvatartási időben stb. Ha aznap az előrejelzések ellenére óriási vihar kerekedik, és dugába dől a kirándulás, az senkinek sem a felelőssége. Ha mindezzel tisztában vagyunk, az segít felmérni, miért tartozunk felelősséggel mi, és miért mások, mely esetekben van teendőnk, és mit nem tudunk kontrollálni. Az ilyen helyzetekbe sokkal szívesebben vágunk bele, mint azokba, melyekben mindez zűrzavaros. A klímaváltozás esetében nem ilyen tiszta a helyzet. Nehéz tájékozódni, hogy mit tehetünk egyéni szinten, mi lenne a dolgunk, mire hogyan vagyunk hatással, mit kellene közösségi szinten tennünk vagy a politikusoktól és gazdasági szereplőktől elvárnunk stb. Van-e olyan eleme a problémának, amelyre nem is lehetünk hatással? Ez kedvünket szegheti, és ellenkezést, dacot válthat ki olyan területen is, ahol egyébként felelősséget vállalhatnánk, és akár szívesen is tennénk. Ezen a területen még sok teendő van, mert ez az egyik pont, ahol egyéni szinten motiválhatóbbakká tehetők az emberek.
A másik nehezítő tényező, hogy nehéz eligazodnunk, hiszen éppen zajlik a klímaváltozás, sok a bizonytalan, változó tényező. Ezt mentálisan krízisként élhetjük meg: azt élhetjük át, hogy hirtelen rengeteg dolgot kellene tudnunk és átlátnunk. Ez szintén a zavart és bénultságot erősítheti, azt érezhetjük, hogy ennyi mindent nem tudunk megtenni, tehát semmit sem érdemes lépni.
Amit megtehetünk, és a szakemberek már most ajánlják, hogy fenyegető helyzet esetén fontos a megfelelő tájékozódás, informálódás. Hozzátenném, hogy érdemes megpróbálni átlátni a felelősségi köröket is.
Van, aki a közösségi cselekvést ajánlja, ami hasznos is, segítheti a tájékozódást, megtartó ereje van, és csökkenti a szorongás, illetve a magunkra maradottság érzését. A klímaszorongás kezelése komplex érzelmi készségeket igényel. A klímatudatosság megfelelő mértékű kialakítása mellett tudnunk kell bánni az elárasztó érzésekkel és a fenyegetettségérzéssel. Érdemes megvizsgálnunk, pontosan milyen érzéseket mozgósít bennünk, az mennyire kapcsolódik a valós élethelyzetünkhöz, illetve mennyire túlzó. Ha túlzó mértékű, érdemes azt a kérdést is feltennünk, mi szól a klímaváltozásnak, és mi más vetülhet még rá erre a problémára. Ebben az esetben lehetséges, hogy nem csak egy problémára keressük a választ. Azzal, hogy az érzéseinket felhasználjuk arra, hogy megvizsgáljuk a valós helyzetünket, és rájöjjünk, érzelmi reakciónk mi mindenből keletkezik, enyhíteni tudjuk negatív érzéseinket, miáltal adekvátabban kezelhetjük külön-külön az egyes problémáinkat.
Szintén segítő stratégia, ha a befogadhatatlanul sok információt és teendőt igyekszünk kezelhető lépésekre bontani. Ne egyszerre akarjuk fenekestül felforgatni az életünket, hanem bontsuk a teendőket, megtanulandó dolgokat kisebb célokra.
Ezekről a startégiákról és hogy hogyan lehet nehéz dolgokról gyermekeinkkel beszélni, egyik következő írásunkban foglalkozunk.
