Ez az alapkérdés számos cselekedetünket, kapcsolódásunkat áthatja. Tudok-e hatással lenni az életem fontos mozzanataira, életem fontos személyeire? Honnan indul, mikor alapozódik meg ez az érzés?
Blanka ébredezik a kiságyában. Körbefordítja a fejét, ásít, visszafészkelődik. Majd mocorogni kezd, nyüfög, arcát dörzsölgeti. Aztán egyre nyugtalanabbá válik, sírni kezd. De hamarosan felcsendül anya vagy apa hangja, azután léptek hallatszanak, majd megjelenik az ismerős alak, megsimogatja őt, felveszi, dünnyög hozzá. Figyelmesen nézi Blankát, kérdezgeti, majd kitalálja, éppen mi is a baja. Lehet, hogy megeteti, lehet, hogy tisztába teszi, vagy éppen érdekes dolgokat mutat. Blanka jelzi elégedettségét, amikor apa vagy anya eltalálja, mi nyugtalanította.
Ezek a szinte természetes szülői reakciók nemcsak az aktuális helyzet megoldásában hasznosak és megnyugtatóak. Baba és szülője fontos élményeket élnek át az egymásra hatás érzésének átélésében és megerősödésében. Blanka veleszületett készségeit mozgósította, hogy jelezzen szüleinek: gondban van, és ezen egyedül nem tud segíteni. A szülők meghallják természetes jelzéseit. Gondozási próbálkozásaik megnyugtatóan hatnak Blankára. Vagyis kölcsönösen átélik, hogy lehet egymásnak jelezni, keresgetni a probléma okát, együtt megoldani a helyzetet. Ez akkor is fontos tanulási folyamat, ha nem mindig megy ilyen simán a keresgetés és a helyzet megoldása. Még ha a szülők gyakran kimerültnek vagy tehetetlennek érzik is magukat, átadják Blankának, hogy érdemes mozgósítania a készségeit, hogy állapotairól jelezzen. Ha Blanka nem kapna megfelelő választ ezekben a helyzetekben, a tehetetlenség érzése erősödne benne, és az, hogy fölösleges mozgósítania a készségeit, fölösleges jeleznie.
A kisbabánál a készségeivel való kísérletezés (például hogy hangokat ad) még erőteljesen összefonódik azzal, hogy egyúttal hatást gyakorol legfontosabb kapcsolataiban. Ha a jelzései nyomán a feszültségteli helyzetek előbb-utóbb megoldódnak, bízni fog ebben a készségében. A baba hamar rájön arra, hogy a környezetére is hatással van – például kinyúl a kezével, véletlenül meglök valamit, az a valami hangot ad és elmozdul. A baba rájön, hogy ezt ő elő tudja idézni. A saját magunk által indított mozdulatok az idegrendszerben egy plusz jelet képeznek, így a baba is hamar meg tudja különböztetni, hogy ő végez aktívan egy mozdulatot vagy cselekvést, vagy más végzi-e, illetve akár őt mozgatják mások. A hatáskeltés átélése testi szinten nagyon korai élmény. Az „én csinálom”, „én hatok valamire, valakire” öröme, valamint az az élmény, hogy ő maga indít el mozgásokat, fejlődésének, felfedezéseinek már pici kortól egyik legfőbb mozgatórugója. A pszichológiában ezt a hatóerő érzésének is hívják, ami az énélmény egyik fontos összetevője.
Az elmélyült kísérletezés öröme később is fennmarad, és nagy türelmet igényel a szülőtől − ez egy rendkívül fontos érzelmi készség a részéről −, hogy képes kivárni gyermekét. Például amikor már mászik, és élvezettel rámol mindent ki és be. Vagy amikor egyévesen minden fűszálnál megáll, amikor másfél évesen kortyonként töltöget vizet a kiskancsóból a poharába, amikor ragaszkodik hozzá, hogy ő öltözhessen fel, ami időnként őrjítően lassú, amikor segít főzni, amitől a konyhában kétszer akkora rumli lesz… Megéri a türelem, mert ezekben a helyzetekben a gyermekben megerősödik a hatóerő, a hozzáértés és az autonómia érzése.
A nyári szabadság hatalmas lehetőségeket rejthet ebből a szempontból a már óvodás vagy kisiskolás korosztálynál. A szülők időbeosztása is kevésbé szoros, jobban teret adhatnak a látszólag haszontalan tevékenységeknek, hogy a gyermek szabadabban próbálhasson ki készségeket, mint például valami általa fontosnak tartott dolog izgatott szerelése, létrehozása, az udvar felfedezése vagy kuckó, bunker, sátor építése stb. Amikor a gyerekek rátalálnak egy hasonló tevékenységre, a felfedezés örömét láthatjuk rajtuk, miközben észrevétlenül fejlődnek készségeik, és megélik hatóerejüket. Amikor a szülő mutat valami érdekeset, együtt élhetik át a kísérletezés izgalmát.
Gyermekkorban fontos tapasztalatokat szerezhetünk arról, hogy saját készségeink hogyan indíthatnak kíváncsiságot, a felfedezés és a problémamegoldás vágyát, ami azután sikereken és kudarcokon keresztül fejlődéshez vezet, valamint a tanulás öröméhez. Ezzel párhuzamosan a kisgyermek továbbra is számos tapasztalatot él át kapcsolataiban is: hogyan hat, és hogyan reagálnak őrá. A példában szereplő Blanka szülei többnyire megerősítették gyermekük hatóerő és autonómia érzését, de a kapcsolataiban átélhető kölcsönös egymásra hatásban való bizalmat is. Mindez egy hosszabb közös tanulási folyamat volt, melynek során egymást is meg kellett ismerni. Később Blanka szülei a konfliktusos helyzetekben is igyekeztek úrrá lenni érzéseiken, és próbálták megérteni, mi mozgatja Blankát, és közösen kidolgozott megoldásokra, kompromisszumokra törekedtek. Ez tovább erősítette a kislányban, hogy kapcsolataiban törekedjen saját szempontjait érvényesíteni, de közben a másik szempontjait is törekedett elfogadni. Ez alapvetően bizalmat alakított ki benne: megtanulta, hogy kapcsolataiban hatással lehet a másikra, és nem a körülmények áldozata, melyeknek ki van szolgáltatva.
Ha Blanka szülei nem reagálnának a gyermekükre, vagy maguk is folyton elárasztódva együtt sírnának vele, ha folyton rosszaságnak vagy támadásnak éreznék Blanka jelzéseit, a gyermek azt tanulná meg, hogy veleszületett készségeit, vagyis természetes jelzéseit nem érdemes mozgósítania. Ha ez később is folytatódna, kisgyermekként a felfedezéseit nem támogatnák, önérvényesítését agressziónak éreznék, és a konfliktushelyzeteket inkább erőből oldanák meg, Blankánál a tehetlenségérzést erősítenék. A későbbiekben vagy áldozatnak érezné magát, aki nem képes hatni, vagy ő is erővel próbálná megoldani helyzeteket.
A valóságban a gyermekkori tapasztalataink nem ennyire feketék vagy fehérek, egyfajta keveréke az említett példáknak. De az arányok, a szülők alapvető törekvései meghatározóak. Később érzelmileg telített helyzetekben aktiválódhatnak ezek a tudat alatt elraktározódott tapasztalatok. Meghatározhatják, hogy egy-egy helyzetben a hatóerő és bizalom kapcsolódik-e be, vagy a tehetetlenség, áldozatiság, a düh és a másik legyőzésének vágya aktiválódik. Szerencsére felnőttként is van választási lehetőségünk, dolgozhatunk ezen.
